Élet-Stílus

Anyád után életedben az első nő

A férfi van alul, a nő pedig, mint egy gyakorlott lovas hamar nyeregbe pattan. Nincs idő vágtára. Kettő galopp után Borit elönti a férfi melegsége.

Éjfél után 20 perccel éles csöngetés sikított bele a csendbe a külvárosi szülőotthon bejáratánál. A szülőszobán szolgálatban lévő Bori madam összerezzent a csengetésre, mert úgy érezte, a fejében szólalt meg a kapucsengő. Végül is a helyiség, amelyben tartózkodott, elég közel volt a bejárathoz. Csodálkozott, hogy sem a megálló mentő, sem a taxi becsapódó ajtajának zaját nem hallotta előtte. Lehet, hogy mégis beszunyókált?

Üres volt a vajúdó és a szülőszoba is.  Éjfél előtt pár perccel tette fel a lábait, a pihenőnek, étkezőnek sterilizálónak egyaránt használt picike szobában lévő ágyra. Kinyújtózom egy kicsit gondolta, miután a két óra kötelező várakozás után kitolta a rozoga fekvő kocsin a kilenc óra körül szült nőt a szülőszobáról a gyerekágyas osztályra. Elmosta, eltörölgette, előkészítette, becsomagolta a sterilizálásra váró műszereket, amit a szüléshez, gátvarráshoz használtak. A gumikesztyűket is kimosta, kiteregette a radiátorra terített lepedőre, sőt, már át is forgatta a színét visszájára. Azt majd csak reggel teszi bele a talkumos dobozba, amikor biztosan száraz mindkét oldala. Lemosta a vértől a szülőágyat, mindent lefertőtlenített, letakart, hogy a következő szülésig se lepje a por.

Bori csinos 20 éves hosszú göndör hajú, vidám természetű teremtés volt. Persze melyik 20 éves nem csinos, de Bori különösen ragyogott, hiszen két hete volt az esküvője. Nagy megtiszteltetés, hogy a frissen végzett szülésznő szülőszobára lett beosztva. Helyettesítenie kellett kolléganőjét, akinek megbetegedett a gyereke. A szülőszoba ajtaján felhangzó kopogás már talpon találta.

Elébe ment az érkezőknek, kinyitotta az ajtót. Ketten álltak a küszöbön. Egy férfi és egy nő, akinek a testtartásából hamar kikövetkeztette, hogy mi járatban vannak. Elvette feltételezhetően az apuka kezéből a nagytáskát, ami az ilyenkor szokásos stafirungot rejtette, és már biztosan, hetek óta összekészítve várja, ezt a percet, majd leültette a férfit a folyosón egy hosszú fehér fapadra. A kismamát pedig karonfogva bekísérte a szülőszobára.

A vetkőzés és a kikérdezés hamar és párhuzamosan zajlott. Igaz, hogy még csak egy éves szakmai tapasztalata volt, de tudta, hamarosan megszületik a baba. A magzatvízfolyás nyomai látszottak a vajúdó lábán. Egyik kezét a hasa alján tartotta, görnyedve, másik kezével biztos pontot, kapaszkodót keresett. A légzése is a kitolási szakra volt jellemző. Gyorsan feltelefonált az ügyeletes orvosnak. A kismamát nem a vizsgáló csikóra fektette, wc-re sem engedte ki, hiába panaszkodott székelési ingerre. Inkább odatolta a lépcsőt a szülőágy mellé, és megkérte a kismamát, feküdjön fel. Megérkezett az orvos, aki megvizsgálta a nőt, és megállapította, hogy eltűnt a méhszáj, sőt a baba feje már a gátat domborítja. Ennyi idő elég volt Borinak arra, hogy előkészítse a steril szülésvezető tálcát, kicsöngessen a csecsemősökért, kesztyűt húzzon, odaálljon az ágy jobb oldalára, megkérje a szülőnőt, hogy húzza fel a lábait, jobb lábát támassza az ő bal oldalának. Ha jön a fájás, kapaszkodjon a térdeibe, vegyen nagy levegőt, csukja be a szemét, szegje előre a fejét, és teljes erővel, mintha kakilna, nyomjon lefelé. Fertőtlenítős nedves vattával jobb kezével védte a gátat, ballal picit visszatartva kigördítette a fejet, megvárta amíg elfordul a fej az anya combja felé, kifejtette a felső vállat, majd kicsit felfelé húzva a fejet az alsó vállat, végül kihúzta a babát, levezette a szülést.

Nagyon gyors kisfiú vagy, mondta üdvözlésül az újszülöttnek, amikor meglátta annak kukiját.

Leszívta a baba orrából, garatjából a magzatvizet, elvágta a köldökzsinórját.

Hogy fogják hívni ezt a legényt? – kérdezte Bori az új anyukát.

Legyen apukája után Tihamér – válaszolta a fáradt, de annál boldogabb anyuka.

Tihamér szüleivel együtt egy kisvárosban él, ahová 15 éve költöztek. Egy nagy családi házban laknak, de külön szinteken, mert apja, anyja rég elváltak. Tihamér anyja megunta férje állandó részegeskedését, de a közös szerzeményű ingatlanból, ami mindannyiuk közös otthona nem tudja, meg nem is akarja kirakni. Ezért fiát rábeszélte, hogy rokkant apját “vállalja fel” a nyugdíjáért.

Így a felső szinten él a “kicsi” meg a “nagy” Tihamér.

Tihamér otthon a saját készítésű akváriumával meg a szótlan halaival tölti az idejét. Szereti a filmeket, abból különböző témákat, de gyakran akad a lejátszóba erotikus, érzéki, sőt, pornófilm is. Gyerekkora óta mindig magányos, zárkózott, a sorból kilógó gyerek. Barátai nincsenek, akikkel lehetne bármilyen, akár a szex témáról beszélgetni. Apja, anyja a saját bajával van régóta elfoglalva, hozzájuk gyerekként sem tudott kérdéseivel fordulni, mára meg, hogy felnőtt lett, még annyira sem, mint eddig. A szexfilmek nézése alatti erekciója, vagy a film közbeni maszturbálása, azt a hitet erősítik benne, hogy az bűn, ő egy perverz alak, aki extrém módon kívánja szexet. Nősülésre, tartós kapcsolatra nem vágyik, hiszen anyja szerint neki az apját kell istápolnia. Ráér majd akkor ilyesmire gondolni, ha ez a teher lemegy a válláról.

Tihamér egy kórház karbantartó részlegének asztalosa. Derék, magas 33 éves fiatalember. Szép kék szeme van, és szőke haja, ami elég ritkás, sőt, a feje teteje már kopaszodik. Ezt rendszeres sapkahordással igyekszik palástolni, mert nagyon zavarja. Ott dolgozik évek óta, és szeret ott lenni. Ezelőtt vállalkozónál készített szép új bútorokat, meg elvállaltak méretre vágást, javítást is. A kórházban mégis jobb. Biztosabb a fizetése, rendes bérrel van bejelentve. Hiányzik picit az alkotás öröme, hiszen csak apróbb nagyobb javítások a munkái, de cserében bejárhatja az egész intézetet. Nem csak a műhely négy fala a munkaterülete, hanem sok-sok emberrel, idegenekkel, főleg nőkkel is tud kapcsolatot kialakítani, beszélgetni, hiszen tele van a kórház fiatal csinos nővérkékkel.

Tihamért sokan különcnek tartják, kinevetik, csúfolják a kollégái, amiért olyan fura. Szakmailag gyors, ügyes, pontos. Precízen végzi a munkáját, de kevés, halk szavú, nehezen megnyíló, kedves ember, aki leginkább csak néz, mosolyog, beleegyezően bólogat, hallgat. Leggyakrabban használt szava az értem. Amelyik nő tetszik neki, (szőke, nagymellű), annak sajátos módon adja tudtára. Nem szól hozzá, csak nézi, de azt zavarba ejtően, áthatóan teszi. Sok nő ezt nem tudja mire vélni. Közben arcán végig ott van a már-már bamba, félreérthető mosoly.

Egyik nap Tihamért a kórház szülészetére hívják, mint asztalos karbantartót, mert szúnyoghálót kell egy ablakon pótolni.

Ahogy kilép a liftből, szembe találja magát egy szőke, nagymellű, anyja korabeli nővel. Köszöntik egymást, bemutatkoznak.

Szia! Bori madam vagyok. Te vagy az asztalos?

Igen, azt mondták, szúnyoghálót kell ide csinálnom.

Gyere, megmutatom hová szeretnénk.

Majd Bori és Tihamér megbeszélik, hogy mi is a feladat, amit a férfinak el kell végeznie.

Néhány nap múlva már a kész munkával siet fel Tihamér az osztályra, és csak remélni meri, hogy megint Bori fogadja. Annyira kedves az a nő, és úgy érzi, nagyon régen ismeri. Valóban látja a folyosón a bábát, de mással van elfoglalva, nem vele. Ezért csak távolról szinte szuggerálva figyeli, ahogy mozog a nő, ring vele a csípője, melle. Bori is észreveszi a pillantásokat, elvégre nőből van, de hamar betudja a férfi egész kórházban közszájon forgó “furcsaságának”.

Jaj, a fiam lehetne! Szinte megijed a saját gondolatától, az évek óta tartó magány régen megélt vágyaitól és gyorsan tovább siet a dolgára.

Pár hét múlva találkoznak ismét, akkor a kórház udvarán futnak össze. Csak mosolyognak, köszönnek, néznek és mennek tovább. Majd egyre gyakrabban “véletlenül” pont arra van dolga az asztalos fiúnak, amerre a szülésznő jár.

A nehezen beszélő emberek egyik mentsvára siet Tihamér segítségére az udvarlásban. A közösségi háló. Az interneten lehet beszélgetni, ha nehezen jönnek is a szavak. Jól el lehet bújni a számítógép mögé, nem látja a beszélgetőtárs a hirtelen jött zavart és arcpírt, a “cikis” témáknál. Hamar kialakul közöttük a közös nevező, a közös téma, ami a szex. A fiú elmeséli a nőnek, milyen élményeket élt át a tantra masszázs alatt, és milyen tapasztalatokat szerzett különböző nőktől.

Mindketten szenvedve a szex, de még inkább az elfogadás, a szeretet hiányától, azt gondolják, meg szabad történnie annak, ami meg fog történni velük. Miután a témát írásban heteken át jól kivesézik, a tettek mezejére lépnek.

Tihamér egy ismerőse lakását kéri kölcsön, ahol remélik, beteljesedik vágyuk, amit mindketten éreznek a másik iránt. Nem értik, hogy a korkülönbség ellenére is, mi az a mágnes, ami vonzza őket egymáshoz.

Bori mécsesekkel, finom illatos olajokkal készül az első találkára. Úgy érzi, megérdemlik mindketten a másikat, a meghitt erotikus romantikus körülményeket. Mégis nehezen fognak hozzá, zavarban vannak. A beszélgetés sem indul. Tihamér zenét akar varázsolni egy dobozból, kevés sikerrel. Azután Bori összeszedi bátorságát, elmegy előre egyedül fürödni, de nagyon szégyenlős. Azt gondolja, a fiú fiatal lányok látványához van szokva, nem ilyen idős testhez.

A fürdőből törülközőbe csavarva lép ki, és megkéri Tihamért, hogy menjen ő is fürödni.

Nem fürdetsz meg? – kérdi Tihamér, és végre elszállnak a gátlásaik.

De megfürdetlek, kisfiú. – válaszolja nevetve Bori, és bemennek a fürdőbe.

Tihamér gyorsan ledobálja magáról a ruhákat, és beleül az üres kádba. Bori óvatosan beállítja a víz hőmérsékletét, majd amikor azt jónak ítéli, az ülő fiú fejétől lefelé kezdi zuhanyozni kicsikéjét.

Mert most már ezt játsszák. A fiú kisbaba, akit becézni kell, fürdetni kell, szappanozni kell, majd amikor mindenhol tiszta, törülni kell, kenegetni kell, simogatni kell, puszilni kell, csókolni kell.

Ez már a szobában, ágyban folytatódik.

A fiúcska végig passzív, kényelmesen viseli, ahogy a tapasztalt nő bánik mind a lelkével, mind a testével. Imádja, amikor a hasán fekszik, és a nő a hátát keni a masszázs olajjal, hol finoman, hol erősen masszírozza bele az illatot is a bőrébe. Azt meg még inkább imádja, amikor a nő felszólítására a hátára kell fordulnia és ugyanaz folytatódik csak most a hasán. Csukva tartja a szemét és rezzenéstelen arccal élvezi, ahogyan a mellette térdelő nő keze a hasáról a combjára vándorol. Majd egy kicsit feljebb, és megsimítja az ágaskodó fütykösét. Feljajdul, amikor a nő a száját teszi oda és bekapja a férfi nemi szervét.

Fáj?– kérdi a nő.

Nem, nagyon jó, csak félek, hamar elmegyek. – válaszol a fiú.

Na, akkor gyere szívem, belém menj el!– hívja a nő a férfit.

Hanyatt fekszik, széttárja combjait és feltárul tűzforró öle. A férfi a nő fölé emelkedik és próbálkozik a behatolással, de kevés sikerrel. A nő segítségére lenne, kezével irányítaná célba a fiú péniszét, de kelyhét is tárni kéne, amit egy kézzel nem tud megtenni. Ezért helyet cserélnek.

A férfi van alul, a nő pedig, mint egy gyakorlott lovas hamar nyeregbe pattan. Nincs idő vágtára. Kettő galopp után Borit elönti a férfi melegsége. Önkéntelenül szalad ki a száján:

Nagyon gyors kisfiú vagy!

Ahogy kimondja, kedve lenne elharapni a nyelvét, de visszaszívni már nem tudja. Kielégítetlen vággyal és csalódással megy a fürdőszobába, hogy kimossa magából a fiú nyomait.

Csendben ballagnak hazafelé. Egy darabig egy irányban, majd külön-külön folytatják útjukat.

Bori magát okolja a fiú kudarcáért, és lehet, jobban megviseli, mint őt magát, aki mindenképpen folytatásért esdekel. Ezért az első légyottot további beszélgetések, randik, szeretkezések követik. Bori szívesen adja át egy érett nő gondolatait, tapasztalatait, szexuális tudását. Tanítja a fiút az életre, tanítja udvarolni, és tanítja szexelni. Magyaráz neki, hogyan tudja kontrollálni a vágyait, a testét és a gyönyörét. Megmutatja, hogyan és hol nyúljon a nőhöz, mi az, amivel örömet tud okozni mindkettejüknek. Ne féljen megélni, kifejezni, hallatni saját érzéseit. Legyen kezdeményező, ne csak eltűrje a gyönyört, hanem okozza is. Bátran használja mindenhol a lehetőségeit. Simogasson szavaival, kezével, kényeztessen nyelvével, szájával. Fedezzen fel, ismerjen meg minden testtájékot, akarjon hallani minden sóhajt, nyögést, sírás, nevetést.

Eltelnek így hetek, amikor közeledik Tihamér születésnapja. Ekkor kerül szóba, hogy hol született a fiú.

Villámcsapás Borinak, amikor rájön, hogy nála született ez a 20 évvel fiatalabb ember, akivel most szexuális kapcsolata van. Akkor is egy helyen laktak, és most is, az időpont pedig a házasságkötése miatt emlékezetes maradt.

Véletlen?

Vagy ez a karmája, hogy ennek az embernek ő legyen anyja után minden szinten az első nő az életében? Az, aki kétszer is segített neki megszületni?

Ugyanis a “szex tanfolyam” harmadik haladó gyakorlata után bevallja neki fiatal kedvese, hogy ő az első és eddig egyetlen nő az életében. Hiába érte már meg a krisztusi kort, meg hiába dicsekedett az eddigi “hőstetteivel”, Bori kapta meg a szüzességét. Bori pedig, mint aki észre sem vette, Tihamér kezdeti tapasztalatlanságát dicséri a fiút.

És feleséget keres neki, egy korban hozzáillőt. Az sem baj, ha a jövendőbeli feleség nem rendelkezik elég szexuális tapasztalattal. Majd Tihamér kitanítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik