Élet-Stílus

A szex higiéniája

 

Kerülgetem ezt a témát, mint macska a forró kását, és nem tudom miért. Talán, mert cikinek és kellemetlennek érzem? Én, akinek a nemi szervek különböző szinonimáinak kimondása egy csepp pírt sem hoz az orcájára, kellemetlennek találom bárkinek is azt mondani (aki nem a gyerekem, vagy nem fiatalabb tőlem jelenleg minimum 50 évvel!), hogy a pisilőt, kakilót, hónaljat, lábat, fogat, hajat, szóval mindent rendszeresen mosni kell? Hiszen a szex higiéniája a tisztasággal kezdődik. A víz és a szappan csodatévő képességét meg tudja tapasztalni minden földi halandó.

Persze a tisztaság önmagában még nem ápoltság, és az akut kosz lehet akár szívdöglesztően csábító is.

A sebészet tanárom ezelőtt 40 évvel azzal a megállapítással kezdte az első óra első percét, hogy a magyar ember borzasztóan koszos. Ezt a megfigyelését nem mással, mint hosszú évtizedes traumatológus orvosi tapasztalatával támasztotta alá. Ő választotta szét számunkra az akut és a krónikus kosz fogalmát. Neki akutan akkor volt koszos az ember, ha mondjuk egy autó elütötte, és meghengergőzött a sárban. A krónikusan koszos pedig az, aki a ritka alkalmas fürdés következményeként áporodott szagú a lábától, hónaljától, nemi szerveitől, szájszagú a rossz fogaitól, valamint szennyezett alsó és felső ruházata.

 

Azóta sok víz lefolyt a Dunán is meg a csatornán is, a helyzet pedig változott?!

Az biztos, hogy manapság a középosztálybelieknek mindegy vidék-e vagy város legalább egy fürdőszobájuk, hideg meleg folyóvizük a lakásban, angol wc-jük van. Az ápoltság, tisztaság nem csak ezen eszközök meglétének eredménye, sokkal inkább a belső igény, a szokás kialakulása, amit sok minden egyébbel gyerekkorban sajátítunk el.  Ha valakinek van igénye a tisztaságra, akkor lavórban hideg vízben is tisztálkodik, ha nincs, akkor élhet márványmedencés fürdőszobás lakásban is, ritkán fogja használni. Dívik még a ne fürggyé le módi is.

FB_IMG_1452172988333

Egy fürdés önmagában még nem ápoltság, de tisztaság nélkül nem létezik ápoltság. Ápolttá nem a műszemöldök, méteres műköröm, a liternyi dezodor vagy illatszer. a vakolatnyi festék teszi a gazdáját.

Ápolt az, akinek szép a mosolya, mert hiánytalan a fogazata, friss a lehelete.

Ápolt az, akinek tiszta rendezett a haja, arc szőrzete. (Ezt ideális esetben férfiakra értem.):))

Ápolt az, akinek tiszta a körme.

Ápolt az, akinek jó az illata. A szex illatáról majd külön mesélek.

Ápolt az, akinek tiszta a nemi szerve, végbél környéke és a fehérneműje.

Ápolt az, akinek a hajlatai nem pirosak, gombásak.

Van egy barátnőm, aki úgy szokta kedvesét a fürdőbe bocsátani szex előtt, hogy a perem alatt is drágám, és pont nem a wc-re gondol! :)

 

DSC_0169

 

Ha a szex nyelvére átfordítom az akut és krónikus koszosság fogalmát, akkor azt kell mondjam, a szex krónikusan koszos embereknél, gusztustalan és büdös, de ápolt emberek szeretkezése akutan piszkosan, mocskosul jó!

Szabaduljon fel nyugodtan minél több feromon, legyen nyál bőven, ússzon mindenki az  izzadságban, és hadd spricceljen hatalmasat aminek spriccelnie kell!

Azután menjél és fürggyé le ismét! Jobb többször, mint sosem! :)))

Na, akkor próba cseresznye!

Puszi Brigi :)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik