Barsonysex

Heltai Jenő: Szerelmes, pikáns versek

Sándor Brigi
Sándor Brigi

2016. 05. 14. 13:04

Szeretem Heltai szabadságát, nyíltságát, humorát, nyelvezetét, és azt, hogy a szexet, szerelmet nem tartja egy korosztály kiváltságának.  

Sorozatot indítok a szexualitás megjelenése a költészetben címmel. Válogatásom szubjektív, olyan művészeket, műveket fogok bemutatni, amelyek elnyerték a tetszésemet. Elsőként a szívemhez közelálló Heltai Jenő verseiből válogattam. Szeretem Heltai szabadságát, nyíltságát, humorát, nyelvezetét, és azt, hogy a szexet, szerelmet nem tartja egy korosztály kiváltságának.

“Budapesten született, 1871-ben. Heltai verseinek szinte egyetlen tárgya a szerelem.
Érdeme az is, hogy kamaszos szemtelenséggel felfrissítette a költészet nyelvét, elfogulatlan bátorsággal használva a nagyvárosi élet oly szavait, mint turf, redakció, szenzáció, hangverseny, blazírt, impotens, korzó, toalett, s főképp hogy a prüdériát kicsúfoló, új szerelmi erkölcsöt mutató magatartásával bátorító példát nyújtott az új nemzedéknek. Iróniája, szkepszise ezzel előkészítette az új lírát.

 

Vallomás

Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
De ha nem kellek szeretőnek
Egyébre nem vállalkozom.

Például arra, mit gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört szegény szivének
Legjobb barátja én legyek.

Legjobb barát! szavamra mondom,
Megtisztelő egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztóan fiatal.

Ön csupa élet, csupa illat,
Lángol vakít, hevít, ragyog,
Hát hogyne szomjaznám a csókját
Én, aki angyal nem vagyok?

Olyan kevés amit kivánok…
Ha osztozkodni restel is,
Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.
Legyen lelkének egy barátja,
Kivel csevegni élvezet,
De ez az őrült, ez a mamlasz,
Ez a barát nem én leszek.

Legyen övé minden poézis.
És az enyém: csak ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját viszont csak én.

Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe, kérem, nem vonom,
De annak, hogy megértsük egymást
Csak egy a módja asszonyom:

Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat!

 

“Érdemei közül nem szabad kifelednünk, hogy  ő mutatott először példát a zenéhez simuló magyaros operettszövegre, arra, hogy megnemesítette a sanzont, a magyar versbe beoltotta a franciás esprit-t, s kifüstölte, szellemességgel helyettesítette az ízléstelen szentimentalizmust.”

 

A modell
Egy egyszerű kültelki lányka
(Tizenhat éves, jó falat)
“Leszek modell!” Így szólt magában
És egy festőhöz fölszaladt.
Mert megfelelt az arc, a termet,
Így szólt a piktor: “Aktra termett
E karcsu test… e két halom…
Vetkőzz hamar le, angyalom!”
És mert a célhoz ez vezet,
A kis modell levetkezett.

Mit tudta ő, a balga gyermek,
A neveletlen vadvirág,
Hogy fölfedezve már a szappan,
És él vele a nagy világ.
Mert fogyatékos volt a teint-je,
A piktor így szólt: “Ejnye! Ejnye!
E karcsú test… e két halom…
Izé… gyerünk csak angyalom,
Szebb lesz a váll, szebb lesz a kar,
Segítünk rajta csakhamar.”

És karon fogta, ahogy illik,
A fiatal, de balga nőt,
A szomszédos fürdőszobába
Diszkréten átvezette őt.
Ott állott martalékra várván
A kád… fenékig csupa márvány!
Ami fürdőnek a jele,
Színültig vízzel volt tele.
Festőnk a kádra mutatott,
Köszönt és eltünt: “Jó napot.”

Elmúlt egy óra meg nehány perc —
A lány nem jön ki. Ej mi ez?
A piktor hosszasan eltünődik:
“No, most már szörnyen tiszta lesz!”
Benyit, ijedten hökken vissza:
Ott áll a lány, a vizet issza
És keservesen sírni kezd:
“Én nem bírom kiinni ezt!
Ha mindig ennyit inni kell,
A fészkes fene lesz modell.”

 

“Ifjúságát kifejező lírájára úgyszólván átmenet nélkül, csaknem húsz éves hallgatás után, az öregkor lírája következett. Egykor egy társadalmi réteget, a bohémséget, most egy életkort fejezett ki: az öregséget. Mintha meg akarta volna cáfolni a közhiedelmet, hogy a líra az ifjúkor műfaja. Versei tartalma most: hogy elmúlik a szerelem, az ifjúság, az élet, és hogy a sors nem hozta meg, amit várt tőle. De csak hangulatuk illata a hervadásé: színükben, formájukban most sokkal több az eredetiség, merészebb a szellem, mint fiatalkori verseiben.  Az egykori élcelődés ezekben az öregkori versekben igazi lírává érett: a szomorúságban is játékos, saját hangú, irodalmunkban egyedülálló lírává. Nyelve természetes, könnyed és dallamos; úgy tetszik, szavai maguktól állnak össze verssé, gondolatai maguktól rendeződnek költeménnyé.”

Nagymamácska
Nagypapácska, nagymamácska,
Két fehérhajú öreg,
Akik együtt megvénültek,
Lent a kertben együtt ültek,
Harmatos volt még a regg,
Trallala, trallala,
Harmatos volt még a regg.

És megszólalt nagymamácska,
Mint egy régi zongora:
„Rajta, valld be most barátom,
Nem haragszom, megbocsátom,
Nem csaltál-e meg soha?
Trallala, trallala,
Nem csaltál-e meg soha?”

Nagypapácska fejvakarva
Szól: „Bevallom hát… no jó…
Fordítsd félre most az orcád,
Egyszer voltam hűtlen hozzád,
Egyszer voltam áruló,
Trallala, trallala,
Egyszer… érted, kis bohó?”

„Látod, látod, milyen kár volt”
Mondja most a nagymama –
„Hisz az ember gyönge, gyarló,
S az az egy is, te pazarló,
Nékünk mily jól esne ma,
Trallala, trallala,
Nékünk mily jól esne ma!”

 

Szívem falán
Szívem falán a gond sötétlik,
Egy árny a hófehér falon:
Óh, megöregszel te is egyszer,
Én édes, szőke angyalom.

A szőke haj ezüstre válik,
Barázdás lesz a homlokod,
És csókos ajkad pirja elvész
S a szived halkabban dobog.

És benne mélyen eltemetve
A régi, régi szerelem,
És szenvedélytelen, szeliden
Fogsz társalogni énvelem.

Igérd meg azt, hogy kezed akkor
Kezemből vissza nem veszed,
S szeretni fogsz majd akkor is még,
Mikor már én is vén leszek.

Igérd meg azt, hogy megbocsátod,
Hogy oly nagyon szerettelek,
Hogy rácsókoltam ajakadra
Sok év alatt a zord telet.

Igérd meg azt, hogy megbocsátod,
Hogy elhervadtál keblemen,
Hogy másnak senkije se voltál,
Csak nékem voltál mindenem.

Igérd meg azt, hogy szemrehányást
Szived magadba nem fogad
S nem kéri tőlem soha vissza
Aranyos ifjúságodat.

 

A régi nők

Tudod-e még a régi nőket ?
Fáj még, hogy el nem érted őket ?
Üres feju kóc-lelkű bábuk,
Szájuk piros volt, szép a lábuk.
Jöttek, ragyogtak megigéztek,
Te meg dadogtál mint a részeg,
Azt hitted akkor túl nem éled,
Hogy mással hálnak nem tevéled,
Gőgös királynők, tiszta hattyúk…..
Talán még sírtál is miattuk.

Hányszor motyogtad zagyva lázban :
“Nem jól csináltam, elhibáztam.
Tovább kellett vón könyörögni,
S jól járok én is mint a többi.
Megkóstolom jóízű húsát,
Nem ölne meg a szomorúság.”
És hajtogattad még sokáig :
“Egyik bolond volt, rongy a másik,
Álmatlan éjjelt, szép szerelmet
Sem ez, sem az nem érdemelt meg.”

Gőgös királynők, tiszta hattyúk ?
Hamar leszállt az alkonyatjuk.
Egy év… vagy öt-hat… s fényevesztett
hazug bűbájuk kopni kezdett.
Jaj, hova lett a sok parázna,
Friss fiatal test vad varázsa ?
Izzó nyarukra hűvös ősz ült,
Sok meghízott… egy meg is őszült,
Templomba jár ma, vén boszorkány…
Szívedben elcsitult az orkán.

Tudod-e még a régi nőket ?
Szeretted és gyűlölted őket.
Aztán te is vénülni kezdtél,
Elszáll az élet, ugye tesvér ?
Nem vagy te már a régi éhes.
Hány éves is vagy ? Hatvan éves ?
Mire reád köszönt a hetven,
Csak temetőt látsz vén szívedben.
Itt nyugszik egy nő… ott megint egy…
Jó volt-e, rossz-e… végre mindegy !

Fotó: Pixabay

Végül az örök szerelmem:

A másik

És szólt a nő:
“A hajam ében,
És lágyabb, mint a lágy selyem,
És itt a szívem közepében
Ujjong a boldog szerelem.
Tied a testem, tied a lelkem,
Te vagy az első, akit öleltem,
Boldog vagyok, mert a tied vagyok…”
S a férfi szólt:
“A másik elhagyott.”

És szólt a nő:
“Piros az ajkam
És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe,
És végigfut az üdvök üdve rajtam,
Mikor így tartasz forrón átölelve.
Szemem sötétebb, mint az égbolt,
Mikor a fergeteg zavarja…
Oh, mondd, a másik szintén szép volt?
Fehér a válla? Gömbölyű a karja?
Tudott-e súgni-búgni szintén,
Tudott-e édes csókot adni,
Meghalni karjaidba, mint én
És új gyönyörre föltámadni?
És lángolt, mint a nap? Szelíd volt, mint a hold?”
S a férfi szólt:
“A másik csúnya volt.”

És szólt a nő:
“És mégis nappal, éjjel
Sóhajtva gondolsz vissza rája,
Amellyel az enyém nem ér fel,
Mi volt a titka, a varázsa, bája?
Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?”
S a férfi szólt:
“A másikat szerettem!”

 

Az idézőjelbe tett szövegeket: A magyar irodalom története , 61 nagyváros költői http://mek.oszk.hu/ oldalról hoztam. Ajánlom még elolvasásra Monty blogjából Heltairól szóló bejegyzését.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Áldás vagy rontás a 6 évesekre?

Fantáziánk fogságában= fetisizmus?

"Fiamnak merevedése van. Segítsek?"

My name is Willy

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.