Élet-Stílus

December 10. az egyetemes emberi szexuális jogok napja is

December 10. minden évben az egyetemes emberi jogok napja, mely az ENSZ által 1948-ban ezen a napon elfogadott  törvény dátuma.

A nyilatkozat egy bevezetőből és 30 cikkből áll. 30 cikkben fogalmazza meg az emberi jogokat (az alapvető polgári, kulturális, gazdasági, politikai és szociális jogokat), amelyek megilletnek minden embert, fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül. Ezért ez a nap minden olyan csoportnak rétegnek a napja is amelyet diszkriminálnak társadalmak, kormányok. Nem törvényerejű, így nem kötelező betartása, betartatása, de magára valamit is adó kultúrák igyekeznek normáikat eszerint ehhez igazítani. Ellenkező esetben, hatásosan lehet vele diplomáciai és erkölcsi nyomást gyakorolni kormányzatokra.

Érdemes értőn elolvasni ezért megosztom a Magyar ENSZ Társaság a törvényt tartalmazó linkjét.

Ezen az oldalon elsősorban a szex oldaláról megfogalmazva szeretném bemutatni a jelentőségét. Még az Egyesült Nemzetek Univerzális Nyilatkozata az emberi jogokról  (1948)  sem tartalmazta a szexuális jogokat. Jó fél évszázaddal később, 1999-ben  a Szexológiai Világszervezet  (ma Világszervezet a Szexuális Egészségért W.A.S.) adta ki nyilatkozatát a szexuális jogokról.

oleles
Ölelés

A W.A.S deklarációja a szexuális jogokról

A szexuális szabadság joga. Ez lehetővé teszi az egyén teljes szexuális potenciáljának kifejeződését, azonban mindig és minden helyzetben kizárja a szexuális kényszer, kihasználás és visszaélés minden formáját.

A szexuális autonómia és a nemi szervek sértetlenségének és védelmének joga. Ez megadja a saját nemi élettel kapcsolatos, autonóm döntések lehetőségét, összhangban a személyes és szociális, etikai értékekkel. Jelenti egyben a saját test kontrollját és élvezetét bármiféle kínzás, csonkítás vagy erőszak nélkül.

A szexuális magánélet joga. Ez jogot biztosít a személyes döntésekre és viselkedésre az intimitás vonatkozásában mindaddig, amíg nem sérti mások szexuális jogait.

A szexuális egyenlőség joga. Ez mentességet biztosít mindenfajta diszkriminációtól, amely a nemi hovatartozás, a szexuális orientáció, az életkor, a fajta, a szociális osztály, a vallás, vagy a testi és értelmi fogyatékosság miatt történne.

A szexuális élvezet joga. A szexuális élvezet, az önkielégítést is beleértve, a testi, lelki és szellemi jó közérzet egyik forrása.

Az érzelmek szexuális kifejezésének joga. A szexuális megnyilvánulás több, mint erotikus élvezet vagy nemi aktus. Az egyénnek joga van szexualitását kommunikáció, érintés, érzelmi megnyilvánulás és szerelem útján kifejezni.

A szabad szexuális kapcsolatok joga. Ez annak lehetőségét jelenti, hogy az egyén – ha akar – házasságot köthet, de el is válhat, vagy másfajta, felelősségteljes szexuális kapcsolatot létesíthet.

A szabad és felelős döntés joga a gyermeknemzést illetően. Bárki eldöntheti, hogy akar-e gyermeket vagy nem, hogy hány gyermeket akar és mikor, továbbá joga van a születésszabályozás eszközeinek használatához.

A tudományosan megalapozott szexuális információkhoz való jog. Ez azt jelenti, hogy a szexuális ismereteket tudományos kutatások révén kell biztosítani és a társadalom minden szintjén akadálytalanul kell terjeszteni.

Az átfogó szexuális neveléshez való jog. Ez egy egész életen át tartó folyamat biztosítását jelenti, amelyben minden társadalmi intézménynek részt kell vennie.

A szexuális egészség védelmének és ápolásának joga. A szexuális egészség-gondozásnak minden szexuális probléma és betegség megelőzése és kezelése érdekében rendelkezésre kell állnia.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik